Összefoglaló a blogom 2012-es évéről és némi jókívánság

Valószínűleg senki sem kíváncsi rá, hogyan teljesített a blogom 2012-ben, ez leginkább számomra érdekes. Amiért mégis megosztom az összefoglalót, az az a tény, hogy engem változatlanul és folyamatosan lenyűgöz, milyen okos és jópofa programokat képesek előállítani emberek. Mint ez a program is, amely feldolgozta az adataimat.

Kempelen Farkas sakkgépében ugyan még elrejtőzött egy ember (illetve több kiváló sakkozó is, de a szerkezet még így is lenyűgöző volt, hisz bonyolult tükörrendszer tette lehetővé, hogy a sakkozó lássa az állást, és kifinomult mechanika, hogy a megfelelő lépést tegye meg a bábu mozgatásával), de én hiába keresem az intelligens majmokat a gépemben. Pedig azt írja az összefoglaló, hogy ezt a majmok csinálták. Köszönet nekik.

Kedvenc mondásom szerint: “A technika vívmányai megkönnyítik felgyorsult életünket, amely a technikai vívmányok nélkül fel sem gyorsult volna.” (Aki tudja, kitől származik a szellemes megjegyzés, ossza meg velem.)

A technikai vívmányoktól is lenyűgözve azt kívánom mindenkinek a 2013-as évre, hogy találja meg az egyensúlyt a valódi és a (immár megkerülhetetlen) virtuális világ között manőverezve. Jusson elég ideje mindenre, ami igazán fontos számára. Ha nem tudja, mi az igazán fontos, képes legyen elgondolkodni ezen, és felállítani a helyes sorrendet. És honnan fogja majd tudni, hogy a sorrendje helyes volt-e? Attól, hogy talán, talán boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzi magát.

Boldog és kiegyensúlyozott 2013-as évet kívánok mindenkinek, és azt, hogy képes legyen megélni a mindennapokban a számára valóban fontos értékeket.

Íme, a riport azok számára, akik még mindig kíváncsiak rá, és erre akarják pazarolni a drága idejüket:

The WordPress.com stats helper monkeys prepared a 2012 annual report for this blog.

Here’s an excerpt:

600 people reached the top of Mt. Everest in 2012. This blog got about 2,000 views in 2012. If every person who reached the top of Mt. Everest viewed this blog, it would have taken 3 years to get that many views.

Click here to see the complete report.