Öncoaching gyakorlatok

Most induló öncoaching gyakorlatsorozatomat azoknak ajánlom, akik akarnak és tudnak önállóan foglalkozni a saját fejlődésükkel, és képesek az elmélyült munkára.

A coachingot, mint kifejezést egyre többen ismerik. Az én meghatározásom szerint: A coaching segítő-támogató-fejlesztő tevékenység, melynek célja a személy vagy a csoport hatékonyságának növelése a személyben vagy csoportban rejlő potenciálok, lehetőségek kiteljesítésén, a tudatosság, önreflexiós képesség javításán keresztül. A folyamat középpontjában a változás, változtatás áll.

Mit jelent az öncoaching kifejezés? A megfejtés egyszerszerű: coaching jellegű gyakorlatok végzése önállóan, coach támogatása nélkül. Vagy: elmélyült foglalkozás önmagunkkal, személyiségünk, viselkedésünk egy-egy aspektusával, melynek célja személyes hatékonyságunk növelése, önismeretünk fejlesztése.

Az önmagunkkal való elmélyült foglalkozáshoz szeretnék a gyakorlatokkal támpontokat adni.

Első témaként a céljainkkal való tudatos bánásmódot választottam. Mostantól hetente egy-két alkalommal teszek fel egy-egy rövid gyakorlatot, amelyek a célmeghatározást, és a célelérést segítik. Sokaknak ismerősek lehetnek a kifejezések, gyakorlatok. Azonban én azt szeretném elérni, ha az ismerős és esetleg már tudott dolgokat újból használatba vennénk, alkalmaznánk.

Az első bejegyzés hamarosan felkerül. Remélem, minél többen velem tartanak! Kívánom, hogy mindenkinek kellemesen teljen az önmagával töltött idő!

Andrea

Reklámok

Közelség és távolság

A legutóbbi bejegyzésemre (Állandóság és változás) érkezett kommentek miatt nem tudok nem írni személyiségünk egy másik dimenziójáról. A legutóbbi komment így hangzik: „Jobban szeretem az állandóságot, a biztosabb dolgokat és sokat hezitálok, mielőtt döntök. Viszont könnyen teremtek kapcsolatokat emberekkel, könnyen ismerkedem.”

Jó alkalom ez, hogy kiegészítsem az eddigieket és szót ejtsek a közelség-távolság dimenziójáról.

A modell, amiből az állandóság-változás tengelyt kiragadtam, a Riemann-Thomann személyiségmodell. Ebben a modellben van egy másik tengely is, ez pedig a közelség-távolság tengelye. Ez tehát a modell másik dimenziója, és úgy kell elképzelni, mintha az állandóság-változás tengelyre merőlegesen húznánk egy egyenest (rajzolunk egy keresztet), és ennek a másik egyenesnek az egyik végpontja a „közelség”-et, a másik a „távolság”-ot jelképezi. Ez a két fogalom az emberi kapcsolataink tükrében értelmezhető. Ha inkább a „közelség” iránti igényünk nagyobb, akkor jellemző ránk, hogy könnyen teremtünk másokkal kapcsolatot, vágyunk a harmóniára és a védettségre, nyitottak vagyunk mások felé. Ha inkább a „távolság” iránti igény jellemzőbb ránk, akkor a függetlenség, nyugalom, individualitás az, amire vágyunk. Persze mindkét jellemzőnek megvan az árnyoldala is.

Egyáltalán nem meglepő tehát, ha valaki szereti az állandóságot és nyitott mások iránt: ez a személyiség két különböző dimenziója.

A teljes önismereti „játék” a következő: rajzoljunk egy nagy keresztet a földre, helyezzük el az egyik tengely végpontjain a közelség és a távolság feliratokat, a másikon az állandóság és változás feliratokat. Most próbáljuk elhelyezni magunkat ebben a koordináta-rendszerben. Hol állunk? Vajon hol állhatnak a közeli ismerőseink, barátaink?

Jó szórakozást!

Állandóság és változás

Az Orvostudakozó orvos válaszol rovatában kaptam egy érdekes kérdést: 

„Tanácsát kérném. Változás előtt állok munkahely terén, másik megyébe kéne mennem dolgozni. Teljesen tanácstalan vagyok. Mennék is, mert nyitott vagyok új kapcsolatokat kialakítani, de maradnék is talán megszokásból. … A változás képessége bennünk van? Vagy hozzá kéne szokni, hogy az életünk és mi is változunk? És miért félünk ennyire a váltástól? Vagyis én félek, úgy érzem, de ez természetes lehet.”

Mit válaszoltam? Kb. ezt:

“Az alkati kérdés, vagy másképp egy személyiségvonás, hogy mennyire ragaszkodunk az állandósághoz, vagy inkább azt szeretjük, ha zajlanak körülöttünk az események. Képzelje el, hogy van egy vonal a földön, a vonal egyik végére az van írva, „állandóság”, másik végére, „változás”. A két végpont között bárhol elhelyezkedhetünk (attól függően, hogy mi jellemző ránk, az állandóságot szeretjük, inkább, vagy a változást), és mégis a normál tartományban vagyunk. Akárhol is állunk (például, feltételezem, hogy a levélíró közel áll az állandósághoz, távol a változástól), mindegyiknek meg van az előnye, és a hátránya, és ez teljesen természetes. Például, ha az állandósághoz állunk közelebb, akkor nehezen alkalmazkodunk az új körülményekhez, tartunk a változásoktól, ugyanakkor stabilak és kiszámíthatóak vagyunk.

Jó, ha tudjunk magunkról, hogy milyen a viszonyunk a változáshoz (ezt hívják önismeretnek), mert akkor tudatosabban kezelhetjük a reakcióinkat.”

Ez az utóbbi dolog az, ami miatt úgy gondoltam, ezt a témát a blogomban is megemlítem. Vannak olyan önismereti kérdések, amellyel már gyermekkorban meg kellene ismerkednünk. Ilyen a változáshoz való viszonyunk. Van olyan gyermekem, aki ész nélkül költözne egy nagyobb lakásba, van, aki minden bútort vinne, de ha lehet, inkább maradna. Szülőként is mennyire fontos lenne, hogy tudjuk a gyermekünkről, ő hogyan birkózik meg a változás kérdésével. Így személyre szabottan tálalhatnánk nekik az előttük álló változásokat (költözés, iskolakezdés, stb.)

Be kell vallanom, hogy én sem kezelem a gyermekeimnél mindig tudatosan ezt a kérdést. Kitaláltam egy játékot. Húzok egy vonalat a földre, egyik végén az állandóság, másik végén a változás, és sétáltatom a vonal mentén a családom. Szerintem jó móka lesz.

Próbáld ki Te is!