Aggódás és józanság

Sokan sokféleképpen vagyunk érintettek a koronavírus ügyben, és tele vagyunk aggódással.

Személyesen én aggódok

  • magánemberként a családomért, különösen az idősebb tagjaiért; a most érettségiző gyerekemért, aki pillanatnyilag nem tudja, hogy zajlik majd életének egyik legfontosabb eseménye;
  • vállalkozóként a bevételeimért, hisz kisvállalkozóként mi vagyunk a legkiszolgáltatottabbak egy olyan helyzetben, amikor iparágak állnak le;
  • pszichiáterként, pszichoterapeutaként a klienseimért, akik egyébként is érzékenyebben reagálnak kritikus helyzetekben, mint lelkileg egészséges embertársaink, ráadásul a ránk nehezedő teher lelki oldalával még alig foglalkoztunk.
Nem aggódok azért, hogy
  • mit fogunk enni, mert van elegendő élelmiszer az üzletekben, még Olaszországban is nyitva tartanak az üzletek, és van élelem;
  • milyen programjaink maradnak el, és hogyan fognak zajlani a mindennapjaink itthon a négy gyerekkel (akik szerencsére járványügyi szempontból nem veszélyeztetettek), hisz többet lehetünk együtt, ráadásul nálunk ez jó buli;
  • többet kell dolgoznom orvosként, hisz ez a hivatásom (és nem mondom le az általam vállalt külsős ügyeleteket a sem vészhelyzetben, sem normál kerékvágásban, sőt, ha szükség lesz rá, többet is vállalok).
Mindannyian jogosan aggódunk bizonyos dolgokon, és teljesen feleslegesen másokon.

Én aggodalmaim közepette hívő reformátusként a szívemnek egyik legkedvesebb igére támaszkodok, amiről teljesen más tekintetben írtam egy korábbi blogbejegyzésben, ám most új értelmet nyert:

2Tim. 1.7

“Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

 

Amit leginkább kívánhatok mindenkinek, hogy ebben a helyzetben őrizzük meg az erőnket, a józanságunkat, és legyünk képesek a szeretetre. Akkor talán nem osztunk meg rémhíreket, hogy ne fokozzuk a pánikot; nem akarjuk túltölteni az éléskamrát, hogy a sorban mögöttünk állónak is jusson valami; és nem veszünk meg annyi fertőtlenítő kézmosót, hogy még egy év múlva is azt használjuk. Mert ekkor képesek vagyunk tekintettel lenni másokra is, és ez segíthet át bennünket ezen a kritikus helyzeten.

Erő, szeretet és józanság

Pünkösd van. A napokban hallottam a rádióban, hogy talán ez az az ünnep, amelyről gyakran még a keresztények sem tudják, pontosan miről is szól. A húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját ünnepeljük. Elnevezése a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Ezen a napon áradt ki a Szentlélek a tanítványokra – ahogy Jézus a mennybemenetele előtt megígérte nekik -, hogy képessé tegye őket missziós ténykedésükre.

Ez a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe. Mivel az utóbbi időben elhanyagoltam a templomba járást (valahogy mindig közbejött valami), most úgy éreztem, itt az ideje egy kis lecsendesülésnek, befelé fordulásnak. Ám a vártnál is sokkal többet kaptam ettől az alkalomtól: olyan inspirálóan hatott rám a mai ige, hogy hazafelé már azt tervezgettem, hogyan is tudnám “közkinccsé” tenni, amit elindított bennem. Íme.

A prédikáció igéje ma Pál Apostol Timóteushoz írt második levelének 1. részéből szólt hozzánk, és a kiemelt rész így hangzik:

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

Úgy hatott ez számomra, mintha az esszenciáját adná mindannak, amit arról gondolok, hogyan szeretnék működni az életemben, mire szeretnék koncentrálni, mit tartok igazán lényegesnek, mi a hitvallásom.

Mit értek én az erő alatt? Számomra az erő önbecsülést, határozottságot, kitartást, bizonyosságot jelent.

Mit értek szeretet alatt? A feltétel nélküli elfogadást, mások elismerését, megbecsülését, tiszteletetét.

Mit jelent számomra a józanság? Azt, hogy a realitások talaján maradok, nem értékelem túl, vagy alul magam, és a helyzetemet, képes vagyok alázatot tanúsítani. Tudok mértéket tartani, és döntéseimet úgy hozom meg, hogy az a javamat és mások javát szolgálja.

Mi történik, ha egy elem hiányzik ebből a “szent” hármasból?

Erő nélkül átgázolnak rajtunk, kihasználhatóvá válunk, a szeretet hiánya hideggé és  bigottá tesz bennünket, józanság nélkül pedig fanatikusak lehetünk.

Vajon meg lehet-e élni ezt a hármast hit nélkül a mindennapokban? Számomra a hit lényegi eleme ennek a hitvallásnak, ez adja a folyamatosan a táplálékot, ez a “köldökzsinór”. Hozzájárul ahhoz, hogy erősnek érezzem magam, olyannak, aki képes szeretni, elfogadni másokat, mindeközben megőrizhessem a józanságomat és alázatos tudjak maradni, és ne a félelem vezéreljen, vagy szorítson gúzsba. Nem tudom, milyen ember lennék, ha nem hinnék. Azt sem tudom, másoknak megy-e ugyanez anélkül, hogy hinnének Istenben, valami felsőbb erőben, vagy legalább abban, hogy a dolgoknak van értelme, még ha nem is mindig tudjuk pontosan, mi az.

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

Erő, szeretet és józanság: azt kívánom mindenkinek, hogy így Pünkösd táján közelebb érezze magához ezt az üzenetet.