Egy mondat, amiért érdemes futni

Ma délután bementem egy ruhaüzletbe, ahol megláttam egy farmert, amely valahogy gyermekkorom farmeranyagaira emlékeztetett. Gondoltam, felpróbálom. Elkezdtem keresni egy 40-es méretet, már az egész kupacot áttúrtam, mire odajött egy előadó, és kedvesen megkérdezte, segíthet-e? Persze, mondtam, 40-es méretet keresek. Ő is áttúrta a kupacot, a raktárat, nem talált. Mondtam: 42-es? Rám nézett, és ezt mondta: “Á, az nagy lesz. Oda szerintem elég a 38-as.” 38-as? Felpróbáltam és elég volt. Végül nem vettem meg, mert az a szűk, lecsúszós fazon volt, amit folyton húzgálnod kell magadon. De azért az egész nagyon jólesett.

Akik ismernek, mondjuk legalább 30+ éve, azok tudják, hogy nem azért futok, mert most divat. Én már 30+ éve is futottam. Például, amikor még Mezőkövesden éltem, akkor nyaranta rendszeresen, sokszor 30+ fokban kifutottam a Zsóry Fürdőbe, ott úsztam egy nagyot, aztán busszal, vagy autóval mentünk haza. Jó, ez csak 4 km, de akkor is. Egyetem alatt majd minden nap kocogtam 4-5 km-t, még a vizsgákat megelőző napokon, és vizsganapokon is. Így éreztem jól magam. Nem vittem sosem túlzásba, nem néztem az időt, 5-6 km-nél többet többnyire nem is futottam. Általában egyedül mentem, nem volt gond, ha a Nagyerdőben már alkonyodott, vagy megkergettek néha a tanyasi kutyák. Ja, és a felszerelés. Póló, cicanaci, kb. 10 évig ugyanaz a futócipő. Semmi tudományos alap, például pronáló lábra való cipő, netán gyorsan száradó póló, stb. Nem is tudtam, hogy vannak ilyenek, már, ha egyáltalán voltak akkoriban. Futottam a mozgás öröméért, meg, hogy ne hízzak el.

Sosem hagytam abba igazán a futást, kivéve, amikor várandós voltam, bár az igaz, hogy egyre ritkábbá, rendszertelenebbé váltak az alkalmak.

Aztán két éve belenéztem a tükörbe (jó, a mérlegre is ráálltam), és azt láttam, hogy ez nem én vagyok. Lehetett volna arra fogni, hogy jócskán elmúltam 40, arra is, hogy teljesen hektikusak a napjaim a munkám miatt. A plusz kilók mellett azonban ott volt az iszonyú fáradékonyságom is. Egyszerűen nem volt megfelelő már az állóképességem.

Egy kedves ismerősöm akkortájt kezdett el rendszeresen futni (nem mellesleg pár éve még a teraszról nézte egy tréningen, ahogy én futok, aztán fordult a kocka). Ő ajánlott egy alkalmazást, ami rendszert vitt a futásba, edzéstervet készített. Csak az alapparamétereimet kellett megadni (kor, nem, mennyit tudok futni), és a célomat. Mi adtam meg célnak? A félmaratont a 48. születésnapomra. Végül nem lett meg, mert a SPAR maraton két szakasza csak 18,5 km volt :). Ez viszont meglett.

Visszatérve a mai napra: be volt tervezve ma 5 km kocogás, ám mára virradóra ügyeletes voltam, így arra gondoltam, ha fáradt leszek, akkor ma nem futok. Amikor kijöttem a boltból, már biztos voltam benne, hogy ma is elmegyek futni. 5 km az egészségemért, és a 38-as méretért. Végül is, megéri, nem?

Reklámok

Összefoglaló a blogom 2012-es évéről és némi jókívánság

Valószínűleg senki sem kíváncsi rá, hogyan teljesített a blogom 2012-ben, ez leginkább számomra érdekes. Amiért mégis megosztom az összefoglalót, az az a tény, hogy engem változatlanul és folyamatosan lenyűgöz, milyen okos és jópofa programokat képesek előállítani emberek. Mint ez a program is, amely feldolgozta az adataimat.

Kempelen Farkas sakkgépében ugyan még elrejtőzött egy ember (illetve több kiváló sakkozó is, de a szerkezet még így is lenyűgöző volt, hisz bonyolult tükörrendszer tette lehetővé, hogy a sakkozó lássa az állást, és kifinomult mechanika, hogy a megfelelő lépést tegye meg a bábu mozgatásával), de én hiába keresem az intelligens majmokat a gépemben. Pedig azt írja az összefoglaló, hogy ezt a majmok csinálták. Köszönet nekik.

Kedvenc mondásom szerint: “A technika vívmányai megkönnyítik felgyorsult életünket, amely a technikai vívmányok nélkül fel sem gyorsult volna.” (Aki tudja, kitől származik a szellemes megjegyzés, ossza meg velem.)

A technikai vívmányoktól is lenyűgözve azt kívánom mindenkinek a 2013-as évre, hogy találja meg az egyensúlyt a valódi és a (immár megkerülhetetlen) virtuális világ között manőverezve. Jusson elég ideje mindenre, ami igazán fontos számára. Ha nem tudja, mi az igazán fontos, képes legyen elgondolkodni ezen, és felállítani a helyes sorrendet. És honnan fogja majd tudni, hogy a sorrendje helyes volt-e? Attól, hogy talán, talán boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzi magát.

Boldog és kiegyensúlyozott 2013-as évet kívánok mindenkinek, és azt, hogy képes legyen megélni a mindennapokban a számára valóban fontos értékeket.

Íme, a riport azok számára, akik még mindig kíváncsiak rá, és erre akarják pazarolni a drága idejüket:

The WordPress.com stats helper monkeys prepared a 2012 annual report for this blog.

Here’s an excerpt:

600 people reached the top of Mt. Everest in 2012. This blog got about 2,000 views in 2012. If every person who reached the top of Mt. Everest viewed this blog, it would have taken 3 years to get that many views.

Click here to see the complete report.

Ruha, kabát, cipő, táska

Aki azt gondolja, hogy divatrovatot olvas, ki kell ábrándítanom: ezek a rám váró házimunkák sorban. Gondoltam, mielőtt nekikezdek, elmélkedek egy kicsit róla.

Tehát:

Ruha
El kell raknom az összes ruhát, amit az édesanyám kivasalt. Igen ám, de nincs hova: előtte a gyermekeim ruhásszekrényét rendbe kellene rakni, átválogatni.

Kabát
Még mindig nem raktam rendbe (mostam, vagy tisztítattam ki) a télikabátokat. Olyan sötét van tőluk az előszobában mintha folyton alkonyodna.

Cipő
Ugye, már lehet tudni mi következik: téli-tavaszi kollekció kitisztítása. Nem 1 pár/évszak/fő mennyiségről van szó. Úgy számolom, hogy kb. 24-25 pár cipőről beszélünk sportcipők nélkül (azokat tegnap bevágtam a mosógépbe). Hogy lustaságból? Nem, előtte beáztattam és átkeféltem őket. Bár anyukám azt szokta mondani, hogy ha valami nincs szépen kimosva (szürke, vagy foltos), hogy “egészségügyileg tiszta”. Ő egy vegytisztítós pasastól hallotta ezt, miután nem volt elégedett a minőséggel. Szóval azért mostam őket elő, hogy ne csak egészségügyileg legyenek tiszták.

Táska
Az iskolatáskák kipakolatlanul sorakoznak a szobában. Ezeknek a gyerekekkel együtt fogok nekiugrani.

Mi vígasztal sűrű teendőim között? A férjem, aki azt mondta: ne izgassam magam, egy nap csak eggyel foglalkozzam. Ismer: szívem szerint egy nap elintéznék mindent, aztán estére zombi lennék. Most viszont annyira komolyan vettem a tanácsát, hogy mindjárt délután négy, de még nem csináltam semmit.

És még mi vígasztal? Mindjárt megyek cipőt mosni. El kell képzelni: mindezt egy negyedik emeleti lakás előterében, klasszikus kisszékre ülve, előttem lavór – tiszta retro (nyugi, azért nem otthonka van rajtam, és a fejemen sem lesz kendő). Szóval magam mellé teszek egy pohár vörösbort, amit elkortyolgatok fáradtságos munkám során.

Nem is húzom tovább az időt…

Jó döntés, rossz döntés?

Szerintem nincsenek jó vagy rossz döntések. A döntést (utólag) az minősíti, hogy viseljük-e a következményeket és a felelősséget.

Ismert és unos-untalan emlegetett dolog a pillangó-hatás. Edward N. Lorenz meteorológus Washingtonban, 1979. december 29-én tartott előadást egy tudományos konferencián a következő címmel: „Előre-jelezhetőség: képes-e egy pillangó brazíliai szárnycsapása Texasban tornádót kiváltani?” Azt olvastam, hogy a szerző előadásának végén erre a kérdésre igenlő elvi választ adott.

Másik kedvenc hasonlatom: a tóba dobott kavics. Ahogy a bedobott kő a kelti a hullámokat, amelyek egyre terjednek, úgy kelti a hatásokat minden egyes döntésünk, azaz igen-igen távol is következményei lehetnek – olyan kapcsolatokat, helyzeteket is befolyásolhatnak, amire már nem is gondolunk.

Ugye mindkét kis szösszenet azt támasztja alá: egy rendszer részei vagyunk. Divatos dolog ezoterikusba hajló elméleteket emlegetni, mint az univerzum törvényeit, a „Titkot”, stb. (A satöbbi arra utal, hogy nem vagyok otthon a témában).

A józanész törvényei épp ugyanezt mondják: döntünk valahogy, vagy egyszerűen csak teszünk valamit, és ez hatással van a jövőnkre, befolyásolja a kapcsolatainkat, következményekkel jár. Nem tudom, az univerzumra milyen hatással vagyunk, vagy az milyen hatással van ránk, de azt tudom, hogy épp elég hatással vagyunk – sajnos többnyire tudattalanul – mi magunk is a saját életünkre. Amilyen hatásokat kibocsátunk, azok a hatások rezonálnak a környezetünkkel és valamilyen formában visszajutnak hozzánk. 

Mi ebből a tanulság?

Például: többnyire azt kapjuk, amit megérdemlünk. Vagy: ha mi mindig ugyanúgy viselkedünk, ne várjuk a környezetünktől, hogy másképp reagál. Esetleg: vajon mi történne, ha egyszer másképp reagálnánk, mint ahogy a környezetünk megszokta, vagy elvárja?

Visszatérve a bevezető gondolatra: jogunkban áll tehát bármilyen döntést hozni, ha képesek vagyunk viselni a következményeket és a felelősséget.

Mielőtt azonban bárhogyan is döntünk, legalább pár dolgot gondoljunk át, különös tekintettel az érzelmi következményekre. Az érzelmi oldallal ugyanis gyakran nem foglalkozunk, ha döntésről van szó (gondoljunk csak a klasszikus racionális mérlegelésre: mi szól ellene, mellette). Pedig az érzelmi hatásokkal a legnehezebb megbirkózni.

 Tegyük fel tehát magunknak ezeket a kérdéseket is:

  • Kiket érint a döntésem? (Gondoljunk távolabbra is, lásd pillangó-hatás, bedobott kő…)
  • Milyen következményekkel jár mások életére?
  • Mit fogok érezni, ha ezt vagy azt megteszem?
  • Hogyan fogok érezni, ha nem teszem meg?
  • Mit fognak érezni mások, ha ezt vagy azt megteszem, vagy nem teszem meg? 

Remélem, el fogja olvasni az a kedves ismerősöm, akinek az esete eszembe juttatta ezeket a gondolatokat, és bízom benne, hogy okosan fog mérlegelni!

Vagy dolgozom, vagy blogolok

Újra meg újra nekidurálom magam a blogolásnak. Szerintem érdekes műfaj, én meg szeretek írni – hát hol itt a baj? Ott, hogy nincs elég időm. Elsodor a munka – mondhatom –  Hál’ Istennek. Egy fél éve még arról panaszkodtam, hogy nincs elég munka. Ezidőtájt azonban határozottan van. A fiamról szoktam mondani: óvodásként túl csendes volt, most meg átesett a ló másik oldalára. Várom már, hogy mikor ül fel  a lóra. Nos, én is úgy érzem, átestem a ló túloldalára – már ami  a munkával töltött időt illeti. Azon vagyok, hogy végre felüljek arra a fránya lóra. Nem szívesen tartanék mostanság work-life balance tréninget (munka és magánélet egyensúlya, de ugye angolul annyira komolyan hangzik), mert, finoman szólva, hiteltelen lennék.

Müncheni kirándulás

Hétfőn Münchenben akadt dolgom. Nem ez az érdekes, hanem az, hogy a párom azt mondta, menjek egy nappal korábban, rám fér egy kis pihenés. (Ez a gesztus annak mond valamit, aki tudja, hogy hány gyermekünk van!) Alkalmam akadt tehát egy kis kiruccanásra, teljesen-teljesen egyedül. Mit csinálhat egy nő egyedül Münchenben? Felfedezi Münchent – ezt már megtettem egy korábbi utam alkalmával. Így most München környéke következett. Hallatlanul jó és olcsó a közlekedés a városban és környékén:  Egy 10 Eurós napi jeggyel korlátlanul utazgathatunk. Elmentem hát a közeli kedvelt kirándulóhelyre, az Ammersee nevű tóhoz. Hangulatos sétákat lehet tenni, isteni cukrászdák, éttermek és sörözők vannak a tóparton. Hajókirándulást is tehettem volna: ez legközelebbre maradt. Bár zord időnek tűnt, végül a nap is kisütött.  Kellemeset sétáltam. Nem tudom, nőnek illik-e Németföldön egyedül sörözni, de én bizony leültem egy tóparti cukrászda napsütötte teraszára, és elkortyoltam egy pohár sört. Tényleg kikapcsolódás volt ez a kiruccanás. Köszönöm Apa!

Üdv Mindenkinek! Itt a tavasz!

Jön a tavasz, kezdek magamhoz térni. Közel két éve már, hogy nem mozgok olyan rendszerességgel, min régen tettem. Most viszont újra elkezdtem futni. Remélem, olyan kitartó leszek, mint régen voltam.  Szóval egyik nap, ahogy futottam, rájöttem, hogy az érzés ugyanaz, mint régen, egyetemistaként, amikor rendszeresen futottam. És aztán arra is rájöttem, hogy az több, mint 20 éve volt. Kíváncsi vagyok, a testem mikor jelzi ezt a húsz évet. Valahogy most nem érzem.