“A viskó” és a tudattalan

Nemrég olvastam egy könyvet, amit a (általam nagyrabecsült és szeretett) lelkészünk ajánlott. Azt mondta, teológiailag rendben van, és kíváncsi a véleményemre. A viskó – ez a címe. Keresztyén irodalom, kicsit másképp. Nekem nagyon tetszett, olyan dolgokra világít rá, ami egyébként nehezen ért meg az ember. Illetve, hogy ne általánosítsak: én nehezen értettem meg eddig. Ilyen például a Szentháromság kérdése. Nem állítom, hogy a könyv elolvasása után már teljesen fel tudom fogni ennek az alapvetésnek a mélységét, de közelebb vitt a megértéséhez. Azt fejtegeti a szerző, hogy a hit lényege a kapcsolat és a szeretet, vagy másképpen, a szeretet-kapcsolat. Hozzátéve persze, hogy minden kapcsolatnak erről kellene szólnia – és ezzel mélységesen egyetértek.

Nehéz témájú a kerettörténet, de gondoltam, majd nem élem bele magam, és talán nem lesz rám túl negatív hatással. Sikerült is viszonylagos távolságtartással olvasnom, ment is minden, mint a karikacsapás. Két nap alatt faltam fel a könyvet, és azt hiszem, el fogom olvasni még egyszer.

Amit most írok, az nem is a könyv témájával kapcsolatos, inkább egy másik nagy tanulságot szeretnék megosztani, amit közvetett módon köszönhetek a könyvnek. Szóval, visszatérve a kerettörténetre, ugye igyekeztem érzelmileg tudatosan távol tartanom magamtól, arra gondolván, hogy így nem lesz rám komoly hatással. Igen ám, de nem csak tudatosan működünk. Van tudatelőttesünk (itt vannak azok a tartalmak, amelyek tudatossá tehetők) és tudatalattink is. Sikerült a könyv kerettörténetének átélését olyan ügyesen „elfojtanom”, hogy csak egy hét elteltével került elő valahonnan (talán a tudatalattimból), álmomban, nagyon személyesen és félelmetesen. Süllyesztettem már korábban is más „történetet” egy kicsit mélyebbre, mint kellett volna– na, az is évekig előjött álmomban.

Nem úszhatjuk meg tehát a nemszeretem dolgok tudatos feldolgozását, akármilyen kellemetlen és akármilyen érzelmi megterheléssel jár rövidtávon: hosszú távon mégis jobban járunk.

“A viskó” és a tudattalan” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hikischné Nagy Anikó szerint:

    Csak gyorsan beleolvastam az Ön által írtakba a Viskóval kapcsolatban. egy önismereti csoportot kerestem és így bukkantam az Ön honlapjára, ami nagyon megtetszett.
    én kb. 8-szor kezdtem neki,a Viskónak és a mai napig is egy olyan sokkoló hatással van rám, olyan rombolást végzett bennem,amiből nem tudtam kikecmeregni. nekem ezt a könyvet a pszichiáterem ajánlotta, aki szintén egy komoly hívő ember és kb. ugyanolyan nagyra becsülöm, mint Ön a lelkészét, ahogyan azt írta.

    szerintem ez a könyv borzalmas. főleg nem bírom többször elolvasni ahogyan Jézust meg Istent meg a Szent Lelket jeleníti meg, egy idétlenül röhögcsélő nőként, idétlenkedve,mindenre flottul logikusan válaszolgatva, mert hát ezt magától Mac nem érheti, ehhez az kellett, hogy meggyilkolják a kislányát, csupán ennyire egyértelmű és emberközeli az evangélium, hogy senki sem érti meg, csak maga Isten? na nem! az evangélium egyértelmű és ha vannak is benne ellentmondások, nem hinném, hogy egy gyilkosság kell ahhoz,hogy az ember teológiai fejtegetésbe kezdjen. még a hideg is kiráz a gondolatára. elég kevés helyen merem ezt bevallani, mert mindenki oly mértékben ájuldozik a könyvről, mintha az nem egy iszonyatos tragédiáról szólna ( amin valóban mindenki könnyed “tök jó ez a könyv” megjegyzéssel próbál átsiklani) hanem valamiféle “happy Jesus” dologról. én hívő ember vagyok, de még a gondolatától is kiráz a hideg, hogy Jézus Krisztus, vagy Ísten egy ilyen személy volna!

    hát nem tudom. a pszichiáterem jót akart vele, mert neki is tetszett. bizonyára ő is igen gyorsan túljutott az első oldalakon és akkor mindenki csámcsoghat a teológiai fejtegetéseken. annyira jó volna beszélni erről valakivel.

  2. Kedves Anikó!

    Megértem, hogy felkavarta ez a könyv, de teljesen másképp, mint általában az embereket. Szerintem nem baj, hogy ennyire hevesen tiltakozik – nem bagatellizálni szeretném – de ez egy terápiában nagyon “hasznos” reakció, olyan dolgokat hozhat felszínre, ami egyébként lehet, hogy szóba sem kerülne. Nem csodálom, hogy szeretne beszélgetni erről valakivel.

    Egyébként nem kell, hogy mindenkinek tetsszen ez a könyv. Ha Önnek a Biblia olvasása megnyugtató, és abban választ kap a kérdéseire, akkor olvassa a Bibliát.

    Kicsit arra hasonlít Nekem az Ön reakciója, mint amikor olvasunk egy jó könyvet (ez esetben a Biblia), és utána csalódást okoz az abból készült film (ez a könyv).

    Szörnyű a kerettörténet, mint ahogy az evangéliumi “kerettörténet” is az, csak azt valahogy már “megszoktuk”. Én még nem néztem meg a Passiót (szeretném, épp a napokban gondolkodtam rajta). Azt gyanítom, hogy az emberi szenvedés naturalista ábrázolása miatt ott is sokan kibuktak.

    Még egyszer hangsúlyozom: nincs teológiai ellentmondás az Evangélium és a könyv között a lelkészünk szerint, és higgye el, ő nagyon jól tudja, miről beszél.

    A kérdés számomra inkább az, hogy kinek milyen módon jelenik meg Jézus, Isten és a Szentlélek a képzeletében, egyáltalán megjelenik-e? Elérhető, közeli, vagy távoli, elérhetetlen “személyek”? Én azért szeretem ezt a könyvet, mert segít személyesebbé tenni a hitemet, talán segít valódi kapcsolatba kerülni a Jézussal. Én nagyon szeretek röhécselni is, engem nem zavar ez a fajta ábrázolás. Semmit sem von le a valódi nagyságukból, de közelebb hozza őket.

    Van olyan keresztyén páciensem, aki csak azért sem olvassa el a könyvet, mert nem szereti, ha valami túl népszerű keresztyén körökben. Ez is egy fajta reakció – nincs ebben önmagában semmi rossz. Én azonban pontosan tudom, hogy neki miért épp ez a reakciója.

    Szóval: ha nem tetszik, inkább ne olvassa el. Végül is valóban elég a Bibliát, az Evangéliumot olvasni. Ez csak egy regény.

  3. K Sándor szerint:

    Kedves Hölgyeim!
    Én ugyan nem olvastam a könyvet, de nem is ezért kívánkozik ki belőlem néhány mondat.
    Különböző emberek különböző módon értelmezik a bibliát. Nincs két egyforma értelmezés, max. csak hasonlatos. Az a “szerencsétlen” könyv Ószövetsége csak horrort tartalmaz! Hol van benne a szeretet? Átment tucatnyi fordításon, és szerintem “ferdítésen” is. A magyarban egy gondolatra tucatnyi szófordulat létezik, de mégis mindegyik értelme más. Sajnos a saját nyelvünk értelmezése is nehézségekbe ütközik. Többek között ezért is értelmezzük a dolgokat másként.
    Csak egy gondolat: János 1,1 Miként hangzik az “ige” szó helyett a “logosz” ?, mert a “régibe” az volt odaírva. Mi az ige? Cselekvést stb. jelentő szó! Ezt nem előzi meg a gondolat? Talán a logosz logikus gondolkozást jelent.
    Vagy a Teremtés könyve refrénje: és látá, hogy ez jó. Mi mégis mindenbe és mindenkibe belekötünk és észre sem vesszük.
    TK: Végezetül bele lehelé a lelkét: Magyarra fordítva Mindegyönk egy Isten, része a mindenhatónak, és mi közben tapsolunk Darvin elméletének.
    Ne építs kőbálványokat! És mi templomba járunk? Hisz az Atya bennünk van!
    Mindezek ellenére sok jó dolog van leírva a Bibliában, csak az a baj, hogy zömében nem értjük. Behiszünk sokszor a bibliamagyarázóknak, mondván ők okos emberek, okosabbak mint mi, de mitől?
    Nem akarom senkitől sem elvenni a hitét!
    Csak némi gondolkodásra ösztökélni.
    Régen mikor még tudott valamit a Magyar parasztember, időnként, mikor koccintott egy egy pohár borral, azt mondták egymásnak: Isten Isten, miért is? Mert mindegyik Istent látta a másikban.
    Ha tévedtem akkor bocsika:))
    További jó elmélkedést!

Hozzászólás a(z) K Sándor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s