Mezeskalacs_sziv

A tökéletes

  • Imádok plázázni, órákat tudok nézelődéssel és vásárlással tölteni,
  • sznob vagyok,
  • nem főzök, a gyerekek gyakran esznek gyorskaját,
  • veszekszem a gyerekekkel és a párommal,
  • nem figyelek másokra.

Ez mind így igaz, mert

  • átlagosan napi 10 órát használom az agyamat, és az tud igazán kikapcsolni, amikor elmegyek kocogni, (nem szak-) könyvet olvasok, és igen, az is, amikor egy plázában ténferegve nem kell gondolkodni (legfeljebb azon, hogy megvegyem, ne vegyem). Ritkán jutok el plázázni, de akkor igazán tudom ezt is élvezni.
  • valóban szeretem az igényes dolgokat, és úgy gondolom, hogy a magasabb minőségű tárgyak többnyire tovább tartanak, és kellemesebb viselni, használni őket.
  • a szuper nagyik a gyerekek szerint éttermet is nyithatnának, és óriási kényelem számomra, hogy leveszik rólam a főzés gondját. És senki se higgye, hogy a gyorséttermekben csak szemét kaja van. Előbb próbáljátok ki a kerületünkben a menzát, és aztán jöhetnek a vélemények.
  • a négy gyerkőc kissé túl van terhelve, és én mégis azt gondolom, hogy ennek ellenére minden belefér. Ezért például, ha fáradtságra hivatkozva kihagynak egy edzést, akkor bizony nem mindig vagyok bűbáj. És akkor sem, hogy ha a rajtuk lógó kütyük miatt ötször kell kérnem, vagy elmondanom valamit. És azt is nehezen tűröm, hogy a párom megfontoltabb, és nem ugrik fejest minden ötletembe. Szerencsére. És igen, kimerít, hogy egész nap mindenkivel megértő, és kedves és türelmes vagyok, így néha elfogyok, mire hazaérek.
  • az a munkám lényege, hogy másokra figyeljek, és ez nehezen megy folyamatosan, mert bizony elfáradok. Ugyanis nem ilyen az alaptermészetem. Gyors vagyok és nyüzsgő és türelmetlen, nem ráérős, odafigyelő (amilyen a párom). Így aki a munkán kívül találkozik velem, érezheti azt, hogy nem figyelek rá. Ez az én fő fejlődési területem: a lelassulás, és az, hogy megéljem a pillanatokat. Rajta vagyok.

Kedves Követőm, ki olvasod e sorokat, nyugodj bele, hogy senki sem tökéletes (én biztosan nem), és Te se akarj annak látszani. Mert tökéletesnek látszani rengeteg energia, és ezt az energiát fektesd inkább a személyes fejlődésedbe.

A legtöbb, amit ebben a témában üzenni tudok, azt Márai Sándortól veszem kölcsön:

“Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül – segíteni az embereknek!”

Áldott ünnepeket kívánok mindenkinek 2015 adventjén!

IMG_0127

A lány, aki tud repülni

A lányom rengeteget olvas, és időnként kérem, hogy ajánljon nekem egy-egy könyvet. Victoria Forester  fenti címmel megjelent könyvét ajánlotta legutóbb, aminek az az egy szépséghibája, hogy a 2008-ban először kiadott könyvnek nincs folytatása. Egyrészt szeretettel ajánlom a könyvet gyerekeknek, felnőtteknek, hiszen jól megírt, izgalmas, és nem utolsósorban alapvető emberi értékeket és dilemmákat helyez a középpontjába, úgymint tehetség, a szokásostól való eltérés és az ezzel való megküzdés, az önelfogadás és önfeláldozás.

A legmegragadóbb számomra az egyik főhős töprengése volt: “Hogy lehet, hogy kudarcot vallottam? Mindenre gondoltam. Minden lehetőséget mérlegeltem, figyelembe vettem minden szempontot, és mindig a helyes döntést hoztam meg, és mégsem a helyes válaszhoz jutottam. Hogy lehetséges ez?”

Majd később: “Végre sikerült. Conrad életében először a helyest válasz találta meg. Nem a legjobb döntés volt, és kétségtelenül nem logikus, de ez volt a helyes.” 

Ismerős gondolat, hasonlót hallottunk a kis herceg barátjától, a rókától: “Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Ennek a bejegyzésnek nem csak az a célja, hogy ajánljam a könyvet, hanem arra is szeretném felhívni a szülők (gyerekek) figyelmét, hogy szülőként (testvérként) legyünk nyitottak, szánjunk időt arra, hogy megismerjük, mit olvas a gyermekünk (testvérünk), milyen zenét hallgat, milyen játékot játszik. Lehet, hogy nem értjük, nem tetszik, talán még bosszant is, de ha közelebb akarunk hozzájuk kerülni, fogadjuk el az ő világukat.

(Az illusztráció Noémitől, az unokahúgomtól származik. Én ezt szeretném látni fentről, ha tudnék repülni.)

David_Steindl_Rast_TED

Aki hálás, az képes valóban boldog lenni

Miképpen kapcsolódik a boldogság és a hála egymáshoz? Azt gondolnánk, hogy a boldog ember hálás. Én is ezt gondoltam, míg meg nem néztem David Steindl-Rast benedek rendi szerzetes TED-előadását. Az előadás egyszerűsége és bölcsessége miatt fogott meg. Olyan élmény, mint amikor az ember a homlokára csap: tényleg! Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?

Miért lehetünk hálásak?

Például azokért a dolgokért, amelyek körülvesznek bennünket, kielégítik igényeinket, kényelmünket szolgálják, de addig nem vesszük észre, vagy nem értékeljük, amíg elérhetőek. Hálás voltál már valaha azért, hogy tiszta ivóvíz folyik a csapból? David Atya átélte ezt a hálát, amikor hazatért afrikai missziós útjáról.

Hezberg motivációs elmélete szerint vannak úgynevezett higiénés tényezők, amelyektől nem leszünk elégedettebbek, viszont hiányuk, vagy kielégítetlenségük elégedetlenség forrásai. Ilyen például a csapból folyó tiszta víz. Reggel, amikor felébredsz, hálát adsz azért, mert ivóvízzel moshatod meg az arcodat, és azzal zuhanyozhatsz? Sőt, azzal húzhatod le a WC-t is? Ugye nem. (Nos, én sem, de miközben írom ezeket a sorokat, már szégyellem is magam.). Az viszont valószínűleg előfordult már veled, hogy kinyitottad a csapot, és csak sziszegett, Te pedig dühös lettél, és elégedetlen a szolgáltatóval.

Csak rajtad múlik, hogy a képes vagy-e hálával gondolni a megszokott dolgokra. Te döntöd el, hogy ezek az elégedetlenséged, vagy a boldogságod forrásai lesznek-e.

Miért lehetünk még hálásak?

Hálásak lehetünk életünk minden egyes pillanatáért, mert ha elmulasztjuk az adott pillanatban rejlő lehetőséget, megkapjuk a következő pillanatot ajándékként, újabb lehetőségként, “ingyen és bérmentve”.

Ez a gondolat számomra igazán felszabadító, segít a véglegesség gondolatának, az “elmulasztottság” élményének legyőzésében, a jelen megélésében, és az előretekintésben.

Hogyan kerülhetünk közelebb a hálatelt, boldog élethez?

David Atya szerint a válasz egyszerű, már gyermekként megtanultuk, amikor megmutatták nekünk, hogyan kell átkelni az úton: Állj meg! Nézz szét! Menj! Mindössze ennyi lenne? David Atya szerint igen, ám éppen ez az, amit ritkán teszünk meg, mert átvágtatunk a saját életünkön. Épp ezért azt javasolja, építsünk be stop-táblákat az életünkbe.

Te mikor álltál meg utoljára, és gondolkodtál ez azon, hogy merre tartasz? Vannak-e stoptábláid, vagy megvárod, amíg az élet állít eléd egyet?

Ha eddig nem, vagy régen tetted meg, most állj meg egy pillanatra, és nézz körül. Nézz a Téged körülvevő, megszokott dolgokra friss, hálatelt szemmel/szívvel, és gondold át, merre visz az utad. Ha úgy érzed, jó irányba, indulj bátran. Ha nem vagy benne biztos, adj időt magadnak, hogy megtaláld a helyes utat.

David Atya TED-előadását magyar felirattal megtekinteted itt: David Steindl-Rast: Szeretnél boldog lenni? Légy hálás!

Sündisznó-elv

Karriertipp: Sündisznó-elv

Aki olvasta Jim Collins: Jóból kiváló (HVG Kiadó) című könyvét, annak talán rémlik a „sündisznó-elv”. Eredetileg ezt szervezetek vonatkozásában írta le a szerző, de az egyének vonatkozásában ugyanúgy megállja a helyét.

Miről is van szó?

Adott egy okos, ravasz, tehetséges róka, aki szeretné elkapni a sündisznót. A róka sokat tud és sok mindent ki is próbál, egyszóval minden trükköt bevet, hogy elérje a célját. A sündisznó nem olyan okos ám, mint ellenfele, egyet viszont nagyon tud, abban nagyon jó és következetes: ez a védekezés. Semmi mást nem tesz, mint összegömbölyödik, kimereszti a tüskéit, és a róka máris vérző orral kulloghat el. A sünike azt teszi, amiben a legjobb, nem forgácsolja szét az energiát, hanem a jól bevált módszert követve sikeresen védekezik.

Sokan vagyunk úgy, hogy tehetségesnek érezzük magunkat ebben-abban, hajlamosak vagyunk próbálkozni ezzel-azzal, hátha valami egyszer majd bejön. Belevetjük magunkat valamibe, lelkesedésünk visz előre, aztán ha bekerül az orrunkba egy-két tüske, már lépünk is tovább, új irányokat keresünk.

Mit kell tennünk ahhoz, hogy olyan életcélt tűzzünk magunk elé, olyan pályát válasszunk, amely hosszú távon elégedetté tesz bennünket?

Tegyük fel magunknak a három kérdést:
  • Mi az, amiben én vagyok a legjobb?
  • Mi az, amit igazán-igazán szeretek tenni?
  • Mi az, ami kellő jövedelmet is biztosíthat számomra?

Jöjjön egy kis halmazelmélet: a válaszokat írjuk bele három egymást metsző körbe, és a közös metszéspontba eső dolgok között keresgélhetjük a megoldást!

Egy kedves fogorvos barátom (talán nem veszi zokon, hogy vele példálózom) így negyven táján keseregte el magát: „A fogászatból élek, de szívem szerint a fotózást, filmezést választanám, imádom és tehetségesnek is érzem magam.” (És igen: tényleg nagyon-nagyon tehetséges fotós.) A döntést persze neki kell meghoznia, én mindenesetre szurkolok neki.

Szóval, azt kívánom, Te is találd meg az utadat. Gondold át:

  • Miben vagy Te igazán tehetséges?
  • Mit szeretsz igazán tenni?
  • Mi az, amiből kényelmesen meg tudsz élni?

Én azt mondom:

HAJRÁ SÜNDISZNÓK!
Rendelő és coaching szoba

Végre saját helyen

Tavasszal nagy lépést tettem: kibéreltem első önálló rendelőmet, amely coaching szobaként és irodaként is szolgál. Vége ezzel a vándoréletnek, állandó helyen rendelek. Egy szubjektív megjegyzés: itt, az új helyemen mintha hatékonyabban dolgoznék. Hogy ez minek köszönhető? A stabilitásnak és biztonságérzetnek? Annak, ahogy így teljesen rugalmasan rendelhetek? Vagy annak, hogy én rendezhettem be a saját ízlésem szerint a helységet? Végül is nem ez a lényeg, hanem az, amit a klienseim is mondanak: ez a helység ragyog! Remélem, a ragyogás sokáig megmarad.

Íme:

Rendelő és coaching szoba

Rendelő és coaching szoba

Nouvel An 2012

Összefoglaló a blogom 2012-es évéről és némi jókívánság

Valószínűleg senki sem kíváncsi rá, hogyan teljesített a blogom 2012-ben, ez leginkább számomra érdekes. Amiért mégis megosztom az összefoglalót, az az a tény, hogy engem változatlanul és folyamatosan lenyűgöz, milyen okos és jópofa programokat képesek előállítani emberek. Mint ez a program is, amely feldolgozta az adataimat.

Kempelen Farkas sakkgépében ugyan még elrejtőzött egy ember (illetve több kiváló sakkozó is, de a szerkezet még így is lenyűgöző volt, hisz bonyolult tükörrendszer tette lehetővé, hogy a sakkozó lássa az állást, és kifinomult mechanika, hogy a megfelelő lépést tegye meg a bábu mozgatásával), de én hiába keresem az intelligens majmokat a gépemben. Pedig azt írja az összefoglaló, hogy ezt a majmok csinálták. Köszönet nekik.

Kedvenc mondásom szerint: “A technika vívmányai megkönnyítik felgyorsult életünket, amely a technikai vívmányok nélkül fel sem gyorsult volna.” (Aki tudja, kitől származik a szellemes megjegyzés, ossza meg velem.)

A technikai vívmányoktól is lenyűgözve azt kívánom mindenkinek a 2013-as évre, hogy találja meg az egyensúlyt a valódi és a (immár megkerülhetetlen) virtuális világ között manőverezve. Jusson elég ideje mindenre, ami igazán fontos számára. Ha nem tudja, mi az igazán fontos, képes legyen elgondolkodni ezen, és felállítani a helyes sorrendet. És honnan fogja majd tudni, hogy a sorrendje helyes volt-e? Attól, hogy talán, talán boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzi magát.

Boldog és kiegyensúlyozott 2013-as évet kívánok mindenkinek, és azt, hogy képes legyen megélni a mindennapokban a számára valóban fontos értékeket.

Íme, a riport azok számára, akik még mindig kíváncsiak rá, és erre akarják pazarolni a drága idejüket:

The WordPress.com stats helper monkeys prepared a 2012 annual report for this blog.

Here’s an excerpt:

600 people reached the top of Mt. Everest in 2012. This blog got about 2,000 views in 2012. If every person who reached the top of Mt. Everest viewed this blog, it would have taken 3 years to get that many views.

Click here to see the complete report.

Séta Dévára

Megszentelt pillanatok

Anya, miért pont egy kirándulót támogattok? Lehetne hasznosabban is elkölteni a pénzt! 11 éves kislányom megjegyzése volt ez, miután tudta, hogy nemrég lezajlott konferenciánk bevételéből támogattuk a „Séta Dévára” programot (http://www.setadevara.hu/). Igen, Kozma Zsolt elsétál Dévára, mi meg támogatjuk. Azt hiszem nem magyaráztuk meg neki a lényeget, de mivel most volt időnk beszélgetni (hisz a fürdőkádban ült, férjem a kád szélén, én meg a előtte), elmeséltem, miről is van szó, hova megy ez a pénz, mire gyűjt Zsolt, hogyan élnek a dévai gyerekek, mielőtt bekerülnek Csaba testvér közösségébe. Szerencsém volt, mert épp aznap láttam Böjte Csabáról egy riportműsort, friss volt az élményem nekem is, hát meséltem. Meséltem az éhezésről, az egyedüllétről, elhagyatottságról. Lányom nem szólt semmit, csak a csillogó, kövér könnycseppek gördültek le a szép kis arcán. Azt hiszem, megértette.